Forrás: Backyard Kennel Hungary weboldala

A következő írás Balaskó Norbert gyűjtése az Amerikai Bulldog őstörténetéről, és az általunk ismert eddigi könyvek, cikkek alapján is az egyik legjobban összeszedett, legfelkészültebb esszé, fogyasztható terjedelemben.

Az amerikai buldog története mentes a megszokott „sikersztoriktól”. Ez a kemény munkában edzett fickó a mai napig a Nemzetközi Kynológiai Szövetség (FCI) által el nem ismert fajták közé tartozik, holott eredete a régmúltba nyúlik vissza. Ráadásul anatómiai anomáliáktól, méretbeli hiányosságoktól vagy túlzásoktól mentesen, a mai napig talán legtisztábban orzi a „buldogság” lényegét, és azokat a nemes erényeket, melyeket oly nagy becsben tartottak az ot ismero és elismero emberek.

A buldog-dinasztia leszármazása a 400-as évekre teheto. Ekkortájt kezdett elkülönülni a nomád törzsek által Angliába hozott nagytestu, vaddisznó- és medvevadászatokra használt, masztiff jellegu kutyákból egy olyan típus, melyet a buldogok oseinek tekinthetünk. Mivel ebben az idoben ismeretlen volt a „hobbikutyázás” fogalma, csak azoknak a kutyáknak volt helye a nap alatt, akik hasznos munkát végeztek. Természetesen a klasszikus értelemben vett tenyésztés is ismeretlen volt, inkább amolyan funkcionális szaporítás folyt, azaz csak a munkára legalkalmasabb, legrátermettebb és bizonyítottan jó egyedeket szaporították.

A mészárosok – akiknek a buldog születését köszönheti – általában nagytestu, veszélyes állatok között dolgoztak, melyek a „siralomvölgy” felé tartva különösen csekély hajlandóságot mutathattak az együttmuködésre. Ezért leginkább olyan kutyáknak vették hasznát, melyek megkönnyítették a vágóállatok hajtását, valamint képesek voltak az esetenként kitöro, elszabaduló nagytestu patások megzabolázására. Az általuk eloszeretettel használt kutyák harciasságukkal, kitartásukkal és nem utolsósorban legendás fogáskészségükkel vívták ki elismerésüket, s a középkorban mészároskutyaként tesznek róluk említést. Az angol nyelvben késobb pedig találóan a „bull” (bika) és a „dog” (kutya)” szavak összevonásával, már buldogként aposztrofálták oket.
Egy 800-1200 kilós bika egy lábára nehezedo súly nem csekély; ha ezt megszorozzuk néggyel, elképzelhetjük, hogy akkoriban a buldogokra micsoda „szelekciós nyomás” nehezedhetett. Ezek az állatok ráadásul félelmetes testi erejük mellett idonként veszettül ingerlékenyek, különösen, ha életüket érzik veszélyben, és nem kevés kurázsi kell ahhoz, hogy ilyenkor valaki útjukat állja.
A kor buldogjai azonban nem rettentek meg a kihívástól. Hogy külön tanították-e rá, vagy az ösztönök által vezérelt tapasztalat késztette oket, hogy a bika érzékeny orrát célozzák meg, nem tudni, mindenesetre ha egyszer fogáshoz jutottak a barom megfékezésére alkalmas egyetlen testrészen, akkor nemigen mondtak le róla.

Persze nem is nagyon volt más választásuk, hiszen ha eresztenek, rögtön egy súlyos szarvpár és két betonkemény, vaskos csülök támadásával nézhettek volna szembe, melyeknek egészségromboló hatását szükségtelen különösebben ecsetelni… Mindehhez rettenthetetlen bátorság, kemény, atletikus fizikum és satuszorítású állkapocs szükségeltetett. Tévedés ne essék: még mindig a „munka-buldogról”, az amerikai buldog közvetlen osérol beszélünk. A mai angol buldog még pajzán gondolat sem volt ekkoriban. A buldogot tehát remek adottságai ismertté tették, aminek köszönhetoen beszippantotta a kor „szórakoztatóipara”, és az egyre-másra divatba lendülo állatheccek (harc bika, medve, vaddisznó stb. ellen), valamint kutyaviadalok gyakori résztvevojévé vált, mely szerepbol aztán idovel kiszorították a buldog–terrier keverékek.

Az állatviadalok betiltásával és az ipari forradalom térnyerésével megváltozott körülmények hatására lassan kezdte elveszíteni népszeruségét, és a XIX. század közepére egyre inkább háttérbe szorult az óhazában. Még a divatba lendülo kutyakiállítások sem hozták vissza régi nimbuszát, mivel az úri közönség köreiben viharos gyorsasággal terjedo, mopsszal keresztezett, zömök, gacsos lábú változata vezette a népszeruségi listákat, mely késobb az angolok nemzeti jelképévé vált. Igen, az angol buldogról van szó, mely az eredeti munka-buldog karikatúrájaként inkább szórakoztató, mulattató jelenségnek számított. Mindeközben az amerikai buldog máshol kereste a boldogulást. Az 1700-as években Amerikába induló tömegeknek ismét szüksége volt kemény, kitartó munkájára. A meghódított Újvilág kezdetben talán még barátságtalanabb hely volt, mint amit a westernfilmek „poros borostáig éro whiskygoz” hangulata sugall. Akkoriban az indiánok még nem fogyasztottak „tüzes vizet”, így semmi nem akadályozta oket a telepesek ötletszeru halomra nyilazásában, és a spanyol és francia konkurencia támadásai is állandóan napirenden voltak. A fajta ekkor élte második aranykorát: portára vigyázott, marhákat felügyelt, nagyvadra vadászott, rabszolgákat orzött és viadalokon is részt vett. Egy-egy jó kutya igen komoly értéket képviselt. Az amerikai polgárháború azonban megint csak partvonalra kényszerítette a buldogot, és a vesztes déli oldal – ahol legtovább használták eredeti funkciójában – lenézett, „proli” viadorkutyájaként kezelték. Az 1960-as évektol már délen is csak nagy ritkán lehetett velük találkozni, és szinte a kihalás szélére sodródott. Végül a fajta néhány lelkes híve összegyujtötte a megmaradt kutyákat, és gondos tenyésztoi munkával sikerült megorizniük az utókornak. A széles közönség a 80-as években köszönthette viszont az ekkor már amerikai buldogra keresztelt régi-új fajtát, és az évtized második felében ismertsége, népszerusége ismét emelkedni kezdett, sot tenyésztése már Európa több országában is folytatódott, és napjainkban is zajlik.

Sorozatos mellőzöttsége ellenére az amerikai buldog mindmáig őrzi ősei örökségét, és rendelkezik mindazokkal a kiváló tulajdonságokkal, melyek a „buldog-leszármazottakat” mindig is magukénak tudhattak. Jellemzően két sebességi fokozata ismert: megrendíthetetlen nyugalom és elsöprő lendület. Alapjáraton az amerikai buldog végtelenül kiegyensúlyozott, nyugodt vérmérsékletű kutya, aki képes egész délután szemlélődve heverészni a teraszon, ám ha olyan esemény történik, mely veszélyt hordozhat magában, azonnal ötösbe kapcsol, és teljes sebességre pörög fel. Ez a kettősség igen veszélyes „egyveleget” alkotna, ha idegrendszere nem volna olyan stabil, mint amilyen. Szerencsére azonban az amerikai bulldog nemcsak tiszta fejjel és fejlett ösztönökkel, hanem kiegyensúlyozott idegrendszerrel is rendelkezik.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés